Közeleg a Húsvét, amikor is a húsvéti reggeli hagyományosan sonka, tojás és torma. Azonban ahol gyerekek is vannak, ott elkélhet némi kreativitás a tálalásban, hogy könnyebben rávegyük őket egy kiadós reggelire. Főleg, ha a nyuszi sok-sok édességet is hozott.
Néhány játékos forma, húsvéti süteménykiszúró, és mi is jobb kedvvel ülünk az asztalhoz. Ráadásul egyik szendvics sem igényel extra tudást és ha sikerük lesz, később is bármikor megcsinálhatjuk őket.
Csupán a szokásos alapanyagokra lesz szükséged.
Húsvéti formák a szendvicsen
Ehhez a szendvicshez egy kis kézügyesség kell vagy használhatsz valamilyen húsvéthoz köthető süteménykiszúrót is.

Alvó húsvéti nyuszik
Ez már egy kicsit mókásabb tálalás. Az álomszuszék nyulakat elhelyezheted tányéron is. Ettől a látványtól garantáltan kirepül minden gyerek szeméből az álom és mosolyogva ül az asztalhoz reggelizni.

Cukis nyuszis szendvics
Egy újabb szendvics következik, melyhez még kiszúró sem szükséges. Egy éles kés segítségével könnyen ki tudod vágni a formákat. Hosszú fülecskével nyuszi lesz belőle, röviddel pedig maci.

Húsvéti töltött tojások
Ezeknek a tojásoknak egy gyerek sem tud ellenállni. Húsvét gyanánt kerülhet a krémbe egy kis -nem csípős – torma is.

A megunhatatlan palacsinta
És ha szeretnél egy kicsit eltérni a hagyományos húsvéti reggelitől, akkor bevetheted a jó öreg palacsintát, aminek egy gyerek sem tud ellenállni. Természetesen a különleges tálalás itt sem maradhat el. Ha nem tudod a megfelelő formában eligazgatni a nyers tésztát, akkor egyszerűen csak vágd össze a kész, megsült tésztát.

Felmerült benned, hogy túl sok sonkát vettél vagy több tojást főztél a kelletténél és nem tudod, mit csinálj velük? Erről írtam bővebben itt: Sonka és tojás fagyasztása
További ötleteket találhatsz a reggelire elkészíthető szendvicsekhez itt: Szuper gyerekbarát szendvicsek
Még van pár napod, hogy kitaláld, Te idén hogyan fogod tálalni a Húsvét reggeli sonkát és tojást, milyen szendvicseket fogsz készíteni.
Pingback: Hagyományos húsvéti reggeli - egy kicsit másként -